A fehér palota

2013.09.16. 08:28

Ahogy keresed, ami elveszett,
Egy fehér palotához érkezel.
Felérsz a lépcsőn, és benyitsz.


Mint egy különös labirintus:
Lépteid üresen konganak
Üres falak közt, üres termeken át,


Üres falakra nyíló ablakok,
Üres keretben fehér üresség,
Üres asztalnál üres szék,


Fehér, üres, néma zongora,
Fehér, fehér, fehér üresség
Közepén tükör, s te ott állsz
Mindkét oldalán.


Csak ezt találtad.

Kereshetsz tovább.

Próba

2013.09.13. 08:36

Amikor csontodig átjár a fájdalom,
és lelked sűrűjében önmagadat sem találod,
amikor farkas-vonítással
körülvesz az egyedüllét,
amikor a hiány úgy éget,
mintha élő parazsat szorongatnál a kezedben –
akkor tudd, hogy próba elé állított az Isten.
Ha kiállod:
vérző körömmel kapaszkodhatsz tovább, fel a hegyre.
Ha elbuksz:
tiéd a semmibe hanyatlás békéje.

Meg tud egy felnőtt ember változni? Ha igazán szembesül a gyengeségeivel és hibáival, ha a barátai tanácsai csontig hatolnak, ha a lelke mélyéig megérti, miben kellene másnak lennie, ha fontossá válik számára, hogy más legyen, meg tudja akkor változtatni magát? Nem új szerepet tanulva, hanem belülről, igazán. Vagy megint ugyanaz az egyenlet eredménye, mint már annyiszor: nem válasz van, csak a válasz felé törekvés, nem megváltozás van, csak a szakadatlan, az egész életen át tartó nekirugaszkodás?

A világ fájdalma

2013.02.27. 08:13

A világ tengernyi fájdalmából mennyit szabad a szívünkre engednünk? Mindet nem lehet, azt csak a szentek képesek elviselni, bennük abból is a létezés öröme párolódik. Mi nem-szentek összeroppannánk a magunkra engedett túl sok szenvedés súlya alatt. Teljesen elzárkóznunk sem lehet, a világ a fájdalmával is beszél hozzánk, magát ítéli zárka-süketségre, aki nem hallja meg ezt a beszédet. Mennyit szabad hát? Mennyi az, ami nemesít, és mennyi, ami már megroppant? Mint annyi más kérdésre, erre sincs válasz, csak a válasz felé törekvés.

Az erők eredője

2013.02.26. 11:55

A fizika ismeri, pontosan megméri a sokfelé tartó erők eredőjét, megmondja, merre, hogyan mozdul a test, amelyre hatnak. A lélek nem így működik: egyfelé hatók olykor kioltják egymást, kusza, egymással ütköző erők megsokszorozódva repítenek vagy mélybe rántanak. Egy vonzás, egy könyv, egy átmelegedő barátság – váratlanul a magasba emel. S hogy valóság-e ez, vagy csak az érzékek átmeneti csalódása, azt csak az idő mutatja meg.

Meddig tart a szerelem?

2013.02.25. 14:41

Három hónapig, három évig, hét évig, életünk végéig? Meddig tart a megélt, viszonzott szerelem, és meddig tart, amelyik eltörött? Meddig tart, amelyik még eltörni sem tudott? Hány szerelem fér bele egy életbe? Milyen nyomot hagy maga után? Lehet valakit szeretni, és azzal egy időben másvalakibe szerelmesnek lenni? Tényleg vak a szerelem, vagy nagyon is bölcs a maga értékrendje szerint? A test parancsol-e neki, vagy a lélek? Ha a test – miért csak az ember szerelmes? Ha a lélek – miért a szépségbe szeretünk bele?

Metszéspontok

2013.02.24. 08:16

         Mindenki az egész emberiség múltjának és jövőjének a saját léte által kijelölt metszéspontján él. Mögöttünk, a múltban, a visszafelé haladó idővel szélesedő tömegben őseink, akik bennünk sűrűsödtek egyetlen emberré. Előttünk, a jövőben, az előre haladó idővel egyre szélesedő tömegben utódaink, akikké majd sokasodunk. Ők is metszéspontokká lesznek majd, ahogy őseink is mind azok voltak. Így sűrűsödik a Mindenség külön-külön mindnyájunkba, így tágul Mindenséggé az emberek sokasága.

Őseink nyoma bennünk

2013.02.22. 10:37

Lelkünkben, személyiségünkben évszázezredek lenyomatát őrizzük. Ez vajon a gének ügye, lévi straussi strukturális meghatározottság, jungi kollektív tudattalan – nem lehet eldönteni. De minden ősünk nyoma ott van mindnyájunkban. És noha értelmi énünk büszkén követel magának elsőbbséget, érzelmi énünk sokkal régebbről való, mélyebb, ezért meghatározóbb. Színek, szagok, benyomások vonzanak és taszítanak minket ellenállhatatlanul – valójában a goethei vonzások és választások irányítják az életünket, és aki ezen az értelmével erőszakot próbál tenni, rajtaveszt.

Tőle indulsz el magad felé

2013.02.21. 16:46

Ritka képesség, a megértéshez vezető királyi út: a másik személyiségével látni a világot. Teljesen, maradéktalanul nem is lehet. Igazából mindig magadra figyelsz. Mi mást is tehetnél – a Mindenséget csak önmagadon keresztül vagy képes érzékelni. De talán elindulhatsz a másik felé úgy, hogy tőle indulsz el magad felé. Talán jobban megérted, mit vár tőled, és talán jobb választ adsz erre a várakozásra, mintha egyedül csak magadra figyelnél.

A magunk értéke

2013.02.19. 09:13

Az egyik legnehezebb lecke: önmagunk súlyát, önmagunk értékét mérni a többi emberek között. Ismerünk nevetséges, bosszantó ön-túlértékelőket, és ismerünk olyanokat is, akik állandó ön-alulértékelésben vergődnek. Magunkat barátainkon és haragosainkon mérjük, de bizonyosságot szinte soha nem sikerül szereznünk. Talán nincs is rá szükség: mérje magát a munkánk, amit kiadunk a kezünkből.