Keresed a csöndet. A körülötted zajló élet túl sok zajjal ostromol, pillanatnyi pihenőidőt sem hagy érzékeidnek, ezer szilánkra tördeli a gondolataidat, mint a kisgyerek a pocsolya jegét, ahogy cipője sarkával rátapos. Örök csöndben nem tudnál élni, de az örök, szakadatlan…

Nem tehetsz ellene semmit, én-tudatod időről időre neked szegezi a kérdést: mivégre vagy a világban? Mi értelme van az életednek, mivégre van ez az egész színjáték, amely olyan reménytelenül végetérésre van ítélve – talán a semmiből felmerülve, és a semmit hagyva maga…

Ránézel és mosolyogsz. Szép. Jó a közelében lenni, elfogni a pillantását, megszerezni a mosolyát. Birtokolni szépségét a tekinteteddel.Miből fakad ez a vonzás, ami ilyen elkerülhetetlenül hat rád – meg sem tudod ragadni. Szent Ágoston mondja: ha nem kérdezik, tudom, mi az idő,…

Wittgenstein mondja: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Ugyan mit kezdjünk ezzel a szellemesen hangzó tétellel? Ha megkopogtatjuk, mintha az üresség kongana odabentről. Nem csupán közölni, hanem beszélni, sőt beszéd közben lenni: ez az emberi közösségi élet…

Életünk döntések sorozata. Sorsunk legfontosabb döntései egytől egyig valakihez való viszonyunkat teszik mérlegre, és sokszor nagyon nehéz eldöntenünk, mit volna helyes tenni, vagy éppen nem tenni. Még az ihletett pillanatok – sodró erejű szerelem, hígítatlan utálat, mély…

Egymagad ülsz késő éjszaka a vonatfülkében, robog veled sorsod vonata. Előtted, mögötted minden fülkében egy-egy lélek, ülnek fény-kalitkájukban, megközelíthetetlenül. Kinézel az ablakon, és látod, hogy fülkéd belső fénye, végigsimítva a külső világot, hogyan suhan…